Sziasztok!

Mára egy olyan bejegyzéssel készültem számotokra, melyben egy érdekes konferenciáról lesz szó, melyet a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulójának emlékére rendeztek. Az esemény megrendezésére február 21-én került sor, s helyszínt az Apor Vilmos Katolikus Főiskola adott számára. A találkozón legfőképp a zsinat, napjainkban is fontos kérdéseire reflektálva jártak körbe témákat, melyek között szerepelt pl. a keleti politikai irányítás, a kortárs filozófusok eszmerendszere, a hívek hitéleti képzése és a laikusok Egyházban betöltött szerepe is többek között.
A konferencia résztvevőit Marton Zsolt megyéspüspök köszöntötte. Emlékeztetett a zsinat alapelveire, különös hangsúlyt helyezve az isteni és emberi, a maradandó és változékony elemekre. A délelőtti kerekasztal-beszélgetésen az előadók részvételével elsősorban elvi alapon gondolkodtak a II. Vatikáni Zsinat szellemtörténetben elfoglalt helyéről, hogy mennyire töltötte be a funkcióját, milyen dokumentumokat adott ki, és hol tartunk ezek feldolgozásában, a fejlődésben, és az Egyház adekvát válaszokat ad-e a kor és a szekularizáció kihívásaira.
Fejérdy András történész, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese a vatikáni Ostpolitik történeti és eszmei alapjait tekintette át. Rámutatott, hogy:

A II. Vatikáni Zsinat nemcsak teológiai, hanem diplomáciai értelemben is fordulópontot jelentett: a szocialista országok részéről is megmutatkozott bizonyos tárgyalási készség, amely 1963-tól konkrét kétoldalú egyeztetésekhez vezetett.

 

Juhász Pál Balázs teológus, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docense a Szentírás, a Szenthagyomány és a Tanítóhivatal katolikus értelmezéséről tartott előadást a Trienti Zsinat és a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai alapján. Megállapította, hogy a két zsinat eltérő történeti kontextusban, különböző szándékkal gyűlt össze. Hangsúlybeli eltérések kimutathatók köztük, de ellentét nem: a II. Vatikáni Zsinat a vonatkozó trentói tanítást elfogadta és szerves módon továbbfejlesztette.
Lovassy Attila plébános, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, ismertetett néhány teológiai modellt, hogy mi lehet a vallások szerepe Isten üdvözítő tervében, és ebben a kereszténység és a katolikus Egyház milyen helyet foglal el. Majd a Szentírástól kezdve a tanítóhivatali megnyilatkozásokon keresztül bemutatta az Egyház tanításának két végpontját, Krisztus egyetlen és egyetemes üdvözítő voltát, valamint azokat az Egyház gondolkodásában megjelenő kivételes helyzeteket, amelyek esetében az üdvösségre való eljutás a látható és intézményes Egyház keretein kívül is megtörténhet, de mindig Krisztuson és az Egyházán keresztül.