Figyelmeztetés!

Ebben a modulban Szent Pál apostol utolsó 7 levelének rövid bemutatását olvashatjátok el, íme:

1.) SZENT PÁL LEVELE AZ EFEZUSIAKHOZ

Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt levele valójában körlevélnek íródott ókeresztény irat, habár megoszlanak a vélemények, hogy valóban az apostol kezének munkája-e a könyv. Annyi azonban bizonyos, hogy a római fogság idején íródott, személytelen hangvételű műről beszélünk, melynek célja az, hogy a keresztény hit szerint élő népet a szerző bevezesse a hit három legfontosabb erényébe, melyek a szelídség, alázat és a türelem. Ezeken tovább vezetve a sort, azt a következtetés vonhatjuk le az egész műből, hogy az erkölcsi magatartás kizárólag benső elhivatottság útján fakad az emberben. Keletkezési ideje i.sz. 80 és 100 közé tehető, kanonizációját tekintve protokanonikus mű.

2.) FILEMONHOZ ÉS A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL

A Filemonhoz írt levél az Újszövetség tizennyolcadik könyve, melyben a szerző a Felkent Krisztus foglyának nevezi meg magát. Keletkezési idejéről vajmi keveset tusunk, de egy biztos, hogy a római fogság ideje alatt keletkezett mű, melyet valószínűleg Efezusba írt írója. Tartalmi szempontját nézve az Efezusi és Kolossei levéllel azonos mű. A története egy Onesimus nevű szökött rabszolgáról szól, akit feltehetőleg maga, Pál apostol térített a keresztény hitre. Mivel azonban az apostol börtönben volt, így nem rejtegethette a végletekig a szökevényt, ezért visszaküldte Filemonhoz, aki feltehetőleg már keresztény hit szerint élte életét, s akinek eredetileg a rabszolgája volt.
A Zsidókhoz, vagy más néven Héberekhez írt levél az Újszövetségbe kanonizált mű, melynek szerzőjéről csak feltételezett, hogy Szent Pál lehetett az. A Héber levelet a 2. és 4. század között nem sorolták a Szentírás kanonikus könyvei közé, meglehet azonban, hogy eredeti kézirata Szent Páltól származik, noha Szent Lukács apostol fordította görög nyelvre. Tartalmi szempontból fontos megjegyeznünk, hogy az Ószövetséget hasonlítja össze a mindenek felett lévő Krisztus dicsőségével, mely állításait a Zsoltárok könyvéből kölcsönzött idézetekkel támasztja alá. Tanítása pedig az, hogy Isten Szentfián keresztül egy új szövetséget kötött az emberiséggel, melynek lényege az, hogy Krisztus kereszthalálán keresztül megszabadítja az emberiséget az eredendő bűntől, s aki ebben hisz,  az örök életet nyer Krisztusban.

3.) SZENT PÁL 1. ÉS 2. LEVELE TIMÓTEUSHOZ

A Timóteushoz írt első levél az újszövetségben található pasztorális céllal írt levelek egyike. Bevezetésében a szerző Pálként mutatkozik be, akit először váltott meg Jézus a bűneitől. Pál ebben a levelében sokkal határozottabb, mnt eddig íródott leveleiben, mivel sok részletében hangsúlyeltolódással is nyomatékosítja ezt olvasói számára. Kijelenti soraiban, hogy ő volt az első bűnös, akit a Messiás megváltott bűneitől, s megbizatását azért kapta, hogy hirdesse Isten igéjét a pogényok között. A levél akkor íródott, amikor Pál apostol Macedóniába indult, hogy keresztény hitre térítse az ottani pogány hit szerint élő embereket. Voltaképpen célja is ez, és az is, hogy Timóteusnak leírja, miként járjon el a hittérítés kapcsán, amíg ő megérkezik a tett helyszínére.
A második timóteusi levél is, hasonlóan az elsőhöz, pasztorális újszövetségi könyv, azzal a különbséggel, hogy ebben a történetben a szerző, ugyan Pálként nevezi meg magát, de bilincsre verve írja meg művét. A levélből az is kiderül, hogy Pál töretlen hittel tart ki az általa vezetett nép mellett, kerül amibe kerül is. Kiviláglik továbbá az is, hogy az apostolnak hamarosan meg kell halnia azért a tevékenységéért, melyben a pogányokat igyekezett a keresztény hitre téríteni evangelizációjával. Ő már úgy véli, minden harcát megküzdötte az igazakért, és ott, a börtönben, láncok között, örömmel telve várja az Úr eljövetelét. Innen, a rácsok mögül ad tanácsokat Timóteusnak, hogyan legyen úrrá elbizonytalanodásán, és felhívja figyelmét arra is, hogy a pletykákban ne vegye ki az osztályrészét. Prófétai álláspontja röviden azt vezeti fel elénk, hogy lesz még valamikor olyan időszak, amikor a nép nem a hamis próféciák, hanem sokkal inkább az igei próféciák követőivé lesznek.

4.) SZENT PÁL 1. ÉS 2. LEVELE A THESSZALONIKIAKHOZ

A két levél a Szentírás újszövetségi könyveinek protokanonizált egységét alkotja. A levelek feltehetőleg az i.sz. 51-52-es évben keletkezett művek, melyek a páli hagyományt követik soraikban. Szerzőjük mibenléte vitatott, ám a tudósok Szent Pálnak tulajdonítják őket.
A két levél között azonban felmerül pár különbség is, melyek a következők:

Pál apostol az első thesszaloniki levélben konkrétan a város keresztény hitre tért lakóihoz szól, melyet Timóteus macedóniai misszióját követően írt Korinthoszban. Az isteni erényeket úgy adja elő, mint isten szavát, melyet elfogadva minden értetlen zsidó és pogány nép reménykedhet a krisztusi dicsőség eljöttében a keresztény hitre való áttérésben. Épp ezért, aminek kapcsán beszéltem az előzőekben, érthető, hogy Thesszalonikin kívül a közösségnek is szóló műről beszélhetünk.
Ennek szöges ellentéte a második levél, melyből csak annyit tudhatunk meg, hogy Pál lehetett a szerzője, de azt azonban nem, hogy kinek szánta levelét, habár a címzése szerint a Thesszaloniki egyháznak készült. Egy dolog azonban tisztán kivehető belőle, hogy az apostol szinte megszállottja volt az igehirdetésnek, melyben többféle megközelítésben ismertette népével a krisztusi dicsőség eljöttét. Voltaképpen a levél célja konkrétan az, hogy Pál akadályt gördítsen a hamis hit elterjedése elé, és csak keresztény felfogás szerint éljenek a thesszaloniki hívek.

Összegezve a két levelet röviden eljutunk oda, hogy tulajdonképpen egyik sem szól se többről, se pedig kevesebbről, mint arról, ezen az írásán keresztül kívánta Pál apostol lerakni az ókereszténység biztos alapjait az egyes egyházak számára. Műveiben a közösségeket arra kéri, hogy ne akadályozzák, hanem inkább segítsék a náluk tevékenykedő missziósok munkáját, egy emberként téve mindezt.

RELIGIO-PORTAL