LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Szent György
 << VISSZA - RELIGIO

Szent  György egyike a legismertebb keresztény mártíroknak. Római kori katona volt, 270 körül született. Szentté avatását több keresztény felekezet is elismeri, ábrázolása leginkább a sárkányt legyőző vitéz képében ismert, emellett sok ország védőszentje is. Egyike a tizennégy segítő  szentnek, aki alakjával azt a keresztény meggyőződést mutatja benekünk, miszerint a Sátánt bármely alakjában le tudja győzni.
György egy előkelő kappadókiai családból származott. Diocletianus császár alatt hadiszolgálatba lépett. Kiváló kardforgató képességének és más tulajdonságainak is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. Ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról, és a császár ellen fordult. Emiatt börtönbe vetették, és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban kivégezték.
Érdekesség Szent György esetében, hogy mind a keleti és mind a nyugati egyházak vértanúként tartják számon, illetve tisztelik őt. Magyarországon több templom és település védőszentje, névadója pl. Ják - Szent György-templom; települések: Iszkaszentgyörgy, Szentgyörgyvölgy.
Több kölföldi város és ország patrónusa is, mint pl. London, Moszkva, Anglia, Görögország, Litvánia.

Saint george raphael.jpg

RELIGIO-PORTAL