LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Szalézi Szent Ferenc
 << VISSZA - RELIGIO

Szalézi Szent Ferenc 1567. augusztus 21-én született Haute-Savoie-ban. Apja katonatiszt volt. 11 éves korában jelentette ki, hogy pap szeretne lenni, de szülei túl korainak tartották döntését. Édesapja jogásznak szánta, így a párizsi Clermont-kollégiumba küldte tanulni, melyet jezsuiták vezettek. A kollégium falai között tanult szónoklattant, görög és héber nyelvet, valamint teológiát. 10 éves korában lett elsőáldozó, majd rövittel ezután megbérmálkozott. Rendkívül vonzotta a teológia, különösen a predesztináció és a kegyelem.
1588-ban tért haza Savoyába, ősztől a padovai egyetemen apja kérésére a jogot kezdte kitanulni, Antoine Possevit jezsuita szerzetes szárnyai alatt, akinek hatására elkezdte olvasni Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvét. A világi életet visszautasítva aszkéta életet kezdett élni, de megbetegedett. Testét tudományos célokra ajánlotta fel, mikor úgy érezte, meghal. Gyógyulása után megkapta jogi diplomáját, majd hazatért. 1593-ban közölte apjával, hogy pap szeretne lenni, amelyet követően júniusban diakónussá, decemberben pappá szentelték. Genfi prépost lett, majd 1602-ben a város pöspökévé szentelték.
1622. december 28-án halt meg Lyonban. Szentté 1665-ben avatta VII. Sándor pápa, a keresztény élet legjelentősebb tanítói közé pedig 1877-ben emelte IX. Pius pápa.

RELIGIO-PORTAL