LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Vatikán nemzeti lobogója

Vatican City Flag | Flags2u

Vatikán lobogója: aranysárga-ezüstfehér selyem anyagból készült, ezüstfehér részén a Pápai tiara és a vörös zsinórral átkötött Egyház kulcsai, melyeknek helyzete döntő fontosságú. Ha az arany kulcs van jobb oldalt, a pápa egyetemes hatalmi szerepét, ha az ezüst az Egyház világi mivoltát jelképezi.

 

Vatikán Állam jelenleg is használatos lobogóját 1929-ben fogadta el az újonnan megalakult Pápai Állam, s alkalmazza, mint hivatalos nemzeti zászlót. Történelmi és vallástörténeti szempontból 1929. június 7. azért tekintendő fontos mérföldkőnek, mert az ekkor regnáló XI. Pius ekkor írta alá az Olaszországgal kötött államszerződést, melyben kijelentette, hogy Vatikán nagy mértékben lecsökkentett területtel, de önálló államformációként létezhet az olasz főváros, Róma közepén. A lobogó azonban a mai arany-ezüst sávos küllemének ellentéte volt kezdetben, hiszen arany-vörös sávok díszítették, egészen 1803-ig, melyet eztán 1803-1825 között egy fehér alapon, a pápai címerrel díszített, végül a maihoz hasonló, aranysárga-ezüst sávozású lobogó váltott, fehér sávján a pápai emblémával. Jelenlegi zászló egy függőlegesen két sávra osztott, négyszögű, s imént többször is felemlített, 16:19 képarányú emblémával gazdagított lobogó. A zászlórúd felőli, azaz bal oldali sáv eredeti színe aranysárga, az emblémával ellátotté pedig ezüstfehér, melyek az egyház és az emberiség összetartozását jelképezik. Szimbolikailag a fehér sávban szereplő címer mondanivalóját adja át, ugyanis a két egymáson keresztbe tett kulcs színe is arany, illetve ezüst, s ahogyan erről szót szóltunk a halászgyűrű esetében, az Egyház kulcsait jelképezik. A kulcsok felett a pápai tiara látható, mely eredeti, XI. Pius-féle változatában lett megörökítve rajta. A kulcsokat vörös színű, végén bojttal kiegészülő zsinór köti össze, aminek szimbolikai jelentéstartalma máig vitatott, hiszen sokak számára nem egyértelmű, mit is jelenthet; többen ugyanis a mennyek országát a földi élettel összekötő papi létet jelképező elemként tartják számon (ugyanez a jelentéstartalom igaz a tiara két hátsó, a kulcsok, középütt kereszt formájú vágattal ellátott nyitófejei felett látható szalagjára is). Utószóként megemlítést érdemel még a kulcsok sajátos elhelyezkedése is, hiszen abban az esetben, ha magát, Vatikánt – arra utalva, hogy a pápa az egész Római Katolikus Világ atyja –értik alatta, a „hagyományos” formátumban rendeződnek el, ha azonban az egyetemes pápai hatalom tekintetében említik, akkor az ezüst kulcs a bal oldalon foglal helyet.

 

RELIGIO-PORTAL

 

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123