<< VISSZA - RELIGIO
Angelo Giuseppe Roncalli, vagy, ahogy a régi katolikusok ismerik, illetve ismerték, XXIII. János pápa, egy elszegényedett nemesi család elsőszülött gyermekeként született Olaszországban. Papi tanulmányait nagybátyja segítségével Bergamóban kezdte, majd Rómában folytatta, ahol teológiai doktorátust szerzett, közben professzorként egyháztörténelmet, hitvédelmet és ókeresztény irodalomtörténetet tanított az egyházmegyei szemináriumban, valamint a környék vallási életének múltját kutatta. Társadalmi kérdésekkel, a világiak apostolkodásával is foglalkozni kezdett.
Az első világháborúban eleinte a betegápolás területén tevénykenykedett, majd Bergamo katonai kórházainak lelkészévé nevezték ki. 1918-ban a frontról hazatért kispapok lelki vezetője lett, ill. a háború után az egyetemek lelkipásztorainak irányítója.
1921-ben XV. Benedek pápa Rómába rendelte a Hitterjesztési Kongregációhoz, ahol fő feladata a missziók anyagi támogatásának szervezése volt. Az 1924/25-ös tanévben a pápai Lateráni Egyetemen ókeresztény irodalomtörténetet tanított.
XI. Piusz pápa 1925-ben Bulgária apostoli vizitátorává nevezte ki, és püspöki méltóságra emelte címzetes érseki ranggal. Roncalli ekkor választotta ki püspöki jelmondatát: Obedientia et pax (engedelmesség és béke). 1934-ben Görögország és Törökország pápai delegátusa lett. E helyeken számos ortodox főpappal alakított ki jó kapcsolatot.
1944-ben párizsi nunciussá nevezték ki, ez (is) elég nehéz „terep" volt ekkoriban. Nemcsak Franciaországra figyelt, foglalkoztatták nemzetközi problémák is, így beutazta Itáliát, Belgiumot, Hollandiát, Spanyolországot, sőt Észak-Afrikában is megfordult. A második világháború kitörése Görögországban érte. Számos zsidót mentett meg például vízumok kiállításával illetve a holokausztról megszerzett információk továbbításával,[5] majd amikor a háború vége felé Franciaországba került, segítette a francia hadifogságba esett németeket is. Az UNESCO munkáját eleinte megfigyelőként követte, majd 1952-től a Vatikán állandó képviselője lett.
1953-ban kapta meg a bíborosi kalapot, s még ugyanebben az évben kinevezték velencei pátriárkává.
1958. október 28-án a konklávé őt választotta meg a 261. pápává. A János nevet vette fel. Pápaként is igyekezett közel maradni a hívekhez, közvetlen egyszerűségével és humorával hamar népszerűvé vált.
1959. január 25-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bejelentette, hogy római egyházmegyei zsinatot akar tartani (500 év után először), s ekkor jelentette be váratlanul a II. vatikáni zsinat összehívását is. Ferenc pápa szerint ebben a "Szentlélektől való tanulékonyságról tanúskodott, engedte vezetni magát [a Szentlélek által]". A Zsinatot azután 1962. október 11-én nyitotta meg.
A kubai rakétaválság idején segítette a kapcsolatfelvételt Kennedy és Hruscsov között.
Nyolc enciklikát írt, ezek közül a Pacem in Terris (Béke a földön) kezdetű enciklikája lett a leghíresebb. Ebben az igazságon, az igazságosságon, a szabadságon és a szereteten alapuló nemzetek közötti békét szorgalmazta.
Élete vége felé sokat betegeskedett gyomrával, gyomorrákban halt meg. Haláltusáját a médián keresztül az egész világ nagy részvéttel végigkövethette.
Boldoggá 2000. szeptember 3-án avatta II. János Pál pápa, 2014. április 27-én prdig I. Ferenc pápa emelete a szentek közé II. János Pállal együtt.
RELIGIO-PORTAL
|