VISSZA - VÁCI EGYHÁZMEGYEI TALÁLKOZÓ
1. ALAP INFORMÁCIÓK, ELHELYEZKEDÉS
Pásztó Szurdokpüspökitől 10 km-re fekvő mezőváros Nógrád megyében. Lakói már évezredek óta kereskedelemmel foglalkozó emberek. Lakossága, ah belevesszük Hasznos és Mátrakeresztes térségeket is, közel tízezer fő.
A város neve az iráni nyelvből ered, melynek jelentése tábor, táborhely. Első írásos említése Anonymustól származik, aki írásaiban Poztuh-nak nevezte. Nevét a később kelt oklevelek Pasto, Pastro, Pastuch, Paastuchov, Paszthow, Patzhoh alakokban említették, de a többi Pásztótól való megkülönböztetésként Szakállas-Pásztó néven is nevezték, és ez utóbbi változat található az 1686-ból fennmaradt pecsétjén is, melyen egy szakállas fő is látható. A köznép még a közelmultban is Pásztohának nevezte, és a vidékiek ajkáról még ma is elég gyakran hallhatjuk nevének e tótos változatát.
2. A VÁROS TÖRTÉNETE
A honfoglaló magyarok – Anonymus közlése szerint – Árpád parancsa nyomán innen indultak a nógrádi és gömöri részek meghódítására.
A honfoglalás után Árpád Pásztó vidékét Ed és Edumer kún vezéreknek adományozta. Aba Sámuel idejében Pásztó királyi birtok volt; a király nemzetségének több ága (nobiles de genere Aba) itt lakik, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón. Szent László idejében még mindig királyi birtok volt; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképen Lampert ispánnak adományozta.
V. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, - a király nemzetségének több ága is (nobiles de genere Aba) itt lakott, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón, a hol Jerney szerint udvart is tartott. Szent László idejében még mindig királyi birtok Pásztó; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképen Lampert ispánnak adományozza. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, - egyik oklevelét innen adja ki - úgyszintén Mátyás király is, 1461 szept. 22-én Pásztóról keltezte levelét. De nemcsak királyi személyek tartózkodása teszi Pásztót nevezetessé; jelentősége is gyorsan emelkedett.
III. Béla Pásztón már 1190-ben a ciszterciek részére apátságot alapított, melynek minden valószínűség szerint a környék palóc lakosainak keresztény hitre való térítése volt a föladata. Az apátságnak kegyura kezdetben maga a király volt. A tatárdúlás után szerzetesek építették újjá a templomot, monostort, majorokat.
István, az ifjabbik király, a kegyúri jogot 1265-ben a Rátót nemzetségből való (de genere Ratold) Domokos mester fiára, Istvánra, a királyné lovászmesterére és ennek családjára ruházta, és 1279 szeptember 25-i rendeletében, kimondta, hogy a pásztói apátság népeinek bírája Rátót István mester, így ügyeikben sem nádor, sem az országbíró, sem Ujvár ispánja nem bíráskodhatik. Rátót (Porch) István kegyúri jogát IV. László is megerősítette. Rátót (Rátold) leszármazottak – Tariak, Pásztóiak – hosszú évszázadokon keresztül voltak a település életének meghatározói. Pásztó 1298-ban vásártartói jogot kapott.
Fejlődik ipara, mezőgazdasága, melyben kiemelkedő a szőlőkultúra jelentősége. Ennek emlékei a Fő úti gótikus pincék, melyek még ma is használhatók bor tárolására. Tari Lőrinc kérésére 1407. április 26-án Zsigmond király városi kiváltságlevelet adományozott Pásztónak, melyben a város lakóit, a budai polgárokkal egyenlő jogokkal ruházta fel. Kulturális központ jellegét bizonyítja, hogy egy ideig hiteleshelyként működött a pásztói konvent. Középkori iskolája miatt a 15. században nevezetes volt. Pásztó fénykorát a török hódítás törte meg. Száz évig csak égett kövű falak jelezték a várost. Az 1650-es években kezdett új élet kialakulni. I. Lipót császár adománylevelének birtokában Morvaországból érkezett ciszter-szerzetesek 1715-ben felépítették a ma is álló barokk kolostort. II. József 1787-ben bezáratta az apátságot, de utódai uralkodása alatt 1802-ben azt visszahelyezték eredeti jogaiba.
A 18. és a 19. században a város fejlődésére már nem jellemző a korábbi időszak dinamizmusa. A 19. század közepén jelentős befolyással volt a település életére és fejlődésére a jobbágyfelszabadítás. Az 1871-es községi törvény megszüntette a mezővárosi rangot, Pásztó nagyközséggé alakult. Pásztóhoz tartoztak az 1900-as évek elején a következő telepek is: Alsóhuta, Felsőhuta, (azelőtt Almássy-huta), Fiskalitás huta, Ötházhuta. Továbbá Békástó és Kalandja telepek. A 20. század elején Heves vármegye Hatvani járásához tartozott. 1910-ben 5792 lakosából 5730 magyar volt. Ebből 5094 római katolikus, 95 evangélikus, 529 izraelita volt.
Az ipari forradalom elkerülte, de vasutat kapott már 1867-ben. Ez alkalmassá tette arra, hogy bekapcsolódjék az ország vérkeringésébe. A szőlőtermelést sújtó filoxéra miatt a fő jövedelmétől megfosztott településre nehéz idők jártak. A kisipar, a mezőgazdaság, az erdőgazdaság nem biztosította a lakosság eltartását. A két világháború között jelentős kisiparos réteggel bírt. A szőlő és bortermelése nem érte el a filoxéra előtti szintet.
Az 1950-es megyerendezés során Nógrád megyéhez csatolták, és azonnal járási székhely is lett a nagy múltú, de fejlődésében megrekedt Szirák helyét átvéve. Mezőgazdasága, szőlőtermelése továbbra is meghatározta gazdaságát. Az ipar inkább a könnyűipar formájában képviseltette magát. A század elején kórház épült Pásztón. Az 1950-es években a termálvíz hasznosítására strandfürdő létesült. A 1960-as években lakótelep formájában növekedett a lakásállomány, miközben a régi hangulatos vidéki város házai majd mind eltűntek. Pásztóhoz tartoztak a következő telepek is: Alsóhuta, Felsőhuta, (azelőtt Almássy-huta), Fiskalitás huta, Ötházhuta. Továbbá Békástó és Kalandja telepek.
Pásztót 1984. január 1-jén nyilvánították várossá.
RELIGIO-PORTAL
|