LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Története

<< VISSZA - TIHANYI APÁTSÁG

 AZ ALAPÍTÁSTÓL NAPJAINKIG

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar szórványemlék. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk:"feheruurau rea meneh hadou utu rea"(fehérvárra menő hadi útra). Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is. 1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben, a szerzetesrendek állami feloszlatása következtében ismét el kellett hagyniuk a bencéseknek a monostort. A plébánia megmaradt, a monostor előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a monostor teljes felújítása is.
A Tihanyi Bencés Apátság 2012. május 31-től a Magyar Bencés Kongregáció önálló perjelségeként (prioratus conventualis) működik. A monostor elöljárója Korzenszky Richárd perjel. A monostorban kilenc szerzetes él, akik ellátják Tihany község és több környékbeli település, valamint a balatonfüredi kerektemplom lelkipásztori szolgálatát, továbbá vendégfogadással, lelkigyakorlatok és kulturális programok szervezésével foglalkoznak.
2012. szeptember 1-től a tihanyi általános- és zeneiskola fenntartója lett az apátság.
A barokk monostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.

RELIGIO-PORTAL

 

 


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.