LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Eucharisztikus szokások

<<VISSZA-EGYÉB VALLÁSI INFÓK

Az Eucharistia görög szó, melynek jelentése hálaadás. Jelenlegi álláspont szerint Krisztus, az Utolsó vacsorakor kimondott szavait ismétli el liturgikus módon történő elismétlése, mely a római katolikus szertartás szerint így szól:

KENYÉR-SZÍNEVÁLTOZÁS ELŐTT 

Ím, azon az éjszakán, amelyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, majd neked hálát adva Urunk, megtörte, tanírványainak adta és így szólt: 
Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik.

BOR-SZÍNEVÁLTOZÁS ELŐTT

Vacsora után ugyanígy kezébe vette a borral telt kelyhet is, majd ismét hálát adott, tanítványainak adta és így szólt:
Vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az Új-és örök szövetségért. Ez a vér értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!

Az Eucharistiát mindegyik vallás a saját vallási ideológjájának tartja, noha mindenki másképp vélekedik a sarkalatos pontjáról. A reformáció idején a katolikus vallás esetében tették kötelezővé az Úrvacsora pontos definiálásáról szóló dogmatikai tételeket, melyeket a Tridenti Zsinat fogalmazott meg. 

 

KERESZTÉNY EUCHARISTIA-TAN

A keresztény eucharistia-tan szerint az Úrvacsora valódi áldozati cselekmény, mely Kriaztus vértanúságának tanulságát ábrázolja, vérontás nélkül bemutatván azok jelentőségét. Ezt az álláspontot a Tridenti Zsinat fogalmazta meg dogmatételeiben. A tételek szerint Krisztus mit a kenyér, mint pedig a bor színében valóságosan jelen van, melyjelenlét nemcsak a színeváltozott fő momentumok kiosaztása előtt, hanem utána is igaz. Ugynaakkor a katolikus templomban lévő térdhajtás a tabernákulumban lévő Krisztus jelenlétének való tiszteletadást jelenti, továbbá imádás illeti meg ily módon az ott lévő Krisztust. Az eucharistia kiszilgáltatására csak felszentelt áldozópap jogosult, vagy ennek engedélyével a diakónus.

 

PROTESTÁNS EUCHARISTIA-TAN

A protestáns eucharistia-tan nem mondható egységesnek, mivel mindegyik felekezetnek megvan a maga saját eucharistikus tanítási módja. Így például a protestánsok az Úrvacsorát kultikus lakomának, mintsem teljesen tiszta elméletek szerinti eucharistiának tekintik. Mégcsak nem is állandó tétel a szentmiséiken, mivel csak nagyobb ünnepek alkalmával kerül sor kiosztására. Fontos ismérv még, hogy, bár itt is kimondják Krisztus, az Utolsó vacsorakor kimondott szavait, mégsem tartják áldozati cselekménynek. Tagadják továbbá az átlényegülést ls a szubsztanciát, valamint mindig két színalatt történik a kioasztása. Nem felszentelt áldozópap, hanem felszentelt lelkipásztor osztja az Úrvacsorát, mivel a protestáns elmélet szerint a főpapi időszak ideje azzal, hogy Krisztus feláéldozta önmagát a bűnök megbocsájtása érdekében az emberiségért, lejárt.

RELIGIO-PORTAL

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123