LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Református Kistemplom

<< VISSZA - A KÁLVINISTA RÓMA

A CSONKATEMPLOM

 

1. ADATLAP

  • EREDETI NÉV: DEBRECENI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KISTEMPLOMA
  • ÉPÍTÉSZETI STÍLUS: BAROKK, ÁTÉPÍTÉS UTÁN NEOROMÁN
  • ÉPÍTÉSI ÉV: 1876
  • ÚJÁÉPÍTÉS VEZETŐJE: SCHULECK FRIGYES

 

 

 

 

 

 

 

 

2. MŰVÉSZETTÖRTÉNELEM

Eredetileg a mostani templom helyén fatemplom állt, melyet az akkori hívői közösség használt istentisztelet céljából. A Rákóczi-szabadságharc idején a bevonuló osztrák csapatok megszentségtalítették, mivel istállónak használták. A fatemplom végül a Debrecent ért első tűzvész alkalmával leégett 1719-ben.  A templom helyére kőtemplomot emeltek egy cívis polgár, Báthory Szabó András adományaiból, ám a várost ért újabb tűzvéesz ezt is majdnem elpusztította, és négy évbe telt, mire renoválták. Szószéke 1790-ben készült, copf stílusban. A templom tetejére a rézgomb 1726-ban került fel.
A templom tetejét eredetileg hagymasisak fedte, melyet az 1902-es hatalmas szélvész lefújt a templom tetejéről. Bár a debreceniek mindent elkövettek, hogy újra helyére tegyék a sisakot, de végül az újabb szélvész esete után beletörődtek Isen akaratába - azaz, hogy ne legyen kupolája - és toronysisak nélkül hagyták a felújított templomot. 

ÉRDEKESSÉG: A Kistemplom volt az első istentiszteleti hely, ahol a két világháború között elsőként vezették be azt, hogy két nagykehely helyett 150 kiskehelyből osztják az úrvacsorát.

RELIGIO-PORTAL