LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 

<< VISSZA - RÓMAI KATOLIKUS VALLÁS

A 7 SZENTSÉG

A Szentségek az egyház legfontosabb részét képező szakrális értékek, melyeket a CIC-ben (Egyházi Törvénykönyv) külön könyvben elmítenek. A kiszolgáltatásuk fokozatosan alakult ki a katolikus egyház berkein belül, így a középkorban már hivatalosan elfogadott tendencia volt a za szemlélet, hogy hét darab van belőlük. A Tridenti Zsinat végül tanszemléletben (latinul dogma) fogalmazta meg a hét szentség mellett való döntését. A szentség szó tulajdonképpen két különböző tartalommal rendelkezik, ugyanis egyszer utal valakinek vagy valaminek a szent voltára, míg más értelmezésben a Krisztus által alapított, látható jelekre utal, melyeken keresztül közli velünk Isten felék áradó kegyelmét. Lássuk sorban a katolikus egyház által kiszolgáltatott szentségeket címszavakban:

1. KERESZTSÉG

Felnőtt ember keresztelése húsvétkor

  • ELNEVEZÉS: KERESZTSÉG SZENTSÉGE
  • RENDES KISZOLGÁLTATÓ: PÜSPÖK, PAP VAGY DIAKÓNUS
  • RENDKÍVÜLI KISZOLGÁLTATÓ: BÁRKI, AKI HISZ ISTENBEN, ÉS ISTEN RENDELÉSEI SZERINT CSELEKSZIK
  • FORMÁJA: "XY" ÉN MEGKERESZTELLEK TÉGED, ATYA-FIÚ-SZENTLÉLEKNEK NEVÉBEN. LÉNYEGÉBEN A KERESZTSÉG MEGTISZTÍT AZ ÁTEREDŐ BŰNTŐL, ISTEN GYERMEKEIVÉ VÁLUNK EZÁLTAL.

 

2. BÉRMÁLÁS

Bérmálkozás

  • ELNEVEZÉS: A BÉRMÁLÁS SZENTSÉGE
  • LATIN MEGNEVEZÉS: SACRAMENTUM CONFIRMATIONIS
  • KISZOLGÁLTATHATJA: PÜSPÖK ILLETVE PÜSPÖKI ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ PAP
  • FELVEVŐJE: BÁRKI, AKI MEG VAN KERESZTELVE, DE MÉG NINCS BÉRMÁLVA
  • ANYAGA: KARIZMA, KÉZRÁTÉTEL ÉS HOMLOK
  • FORMÁJA: XY, VEDD A SZENTLÉLEK AJÁNDÉKÁNAK JELÉT!

 

3. EUCHARISZTIA

Az eucharisztia kellékei: misekehely és szentostya

  • ELNEVEZÉS: AZ EUCHARISZTIA SZENTSÉGE
  • EREDET: GÖRÖG, A GÖRÖG EUCHARISTIA SZÓBÓL SZÁRMAZIK, JELENTÉSE HÁLAADÁS
  • ANYAGA: BÚZAKENYÉR ÉS BOR
  • KISZOLGÁLTATÓJA: PAP, PÜSPÖK, DIAKÓNUS ÉS AKOLITUS
  • FELVEVŐJE: A MEGSZENTELŐ KEGYELEMBEN RÉSZESÜLŐ EMBER, AKI MEG VAN KERESZTELVE
  • FORMÁJA: JÉZUS UTOLSÓ VACSORÁN ELHANGZOTT SZAVAI - EZ AZ ÉN TESTEM...; EZ AZ ÉN VÉREM...
  • JELENTI EGYRÉSZT KRISZTUS FOLYAMATOS JELENLÉTÉT A KENYÉR ÉS BOR SZÍNÉBEN, ILLETVE SZINONIM SZAVA KÉNT HASZNÁLATOS AZ OLTÁRISZENTSÉG-SZÓ IS.

 

4. BŰNBOCSÁNAT

Gyónás

  • ELNEVEZÉS: A BŰNBOCSÁNAT SZENTSÉGE
  • KISZOLGÁTATÓJA: PÜSPÖK VAGY PAP
  • FELVEVŐJE: BÁRMELY MEGKERESZTELT EMBER
  • ANYAGA: MEGBÁNT BŰN
  • FORMÁJA: A FELOLDOZÓ PAP/PÜSPÖK SZAVAI. NEVEZIK MÉG A GYÓNÁS SZENTSÉGÉNEK IS. LEGISMERTEBB FORMÁLIS TÉNYEZŐJE AZ ÚN. FÜLBEGYÓNÁS, AMIKOR A PAP ÉS A GYÓNÓ SZEMÉLY A GYÓNTATÓSZÉKBEN NÉGYSZEMKÖZT VAN JELEN.

 

 

5. BETEGEK KENETE

Betegek kenetének kiszolgáltatása Salgótarjánban (2012.06.09.)

05 ... és testvéreink

  • ELNEVEZÉS: A BETEGEK KENETE
  • KISZOLGÁLTATÓJA: PÜSPÖK VAGY PAP
  • FELVEVŐJE: BETEG, IDŐS VAGY ÉLETVESZÉLYBEN LÉVŐ EMBER
  • ANYAGA: PÜSPÖK ÁLTAL MEGSZENTELT OLAJ, RENDKÍVÜLI ESETBEN ALKALMAS ERRE MÁS NÖVÉNYI  EREDETŰ MEGSZENTELT OLAJ IS.
  • FORMÁJA: A KIBOCSÁTÓ SZAVAI - E SZENT KENET ÁLTAL ÉS NAGY IRGALMASSÁGA SZERINT SEGÍTSEN MEG TÉGED AZ ÚR A SZENTLÉLEK KEGYELMÉVEL; SZABADÍTSON MEG BŰNEIDTŐL, ÜDVÖZÍTSEN TÉGED, ÉS ERŐSÍTSEN MEG JÓSÁGOSAN.

 

6. EGYHÁZI REND/PAPI SZENTSÉG

Papszentelés

  • ELNEVEZÉS: AZ EGYHÁZI REND SZENTSÉGE
  • KISZOLGÁLTATÓJA: PÜSPÖK
  • FELVEVŐJE: AZ A FÉRFI, AKIT AZ EGYHÁZ ALKALMASNAK TALÁL ERRE, PÜSPÖKSZENTELÉS ALKALMÁVAL A PÁPA ÁLTAL ENGEDÉLYEZETT SZEMÉLY.
  • FORMÁJA: A PÜSPÖK FELSZENTELŐ IMÁJA KÉZRÁTÉTEL UTÁN.

7. HÁZASSÁG

  • ELNEVEZÉS: A HÁZASSÁG SZENTSÉGE
  • KISZOLGÁLTATÓJA: A HÁZASSÁGRA LÉPŐ JEGYESPÁR, DE KÖTELEZŐ ELŐÍRÁS A PAP VAGY DIAKÓNUS JELENLÉTE.
  • FELVEVŐJE: SZABAD ÁLLÍPOTÚ FELNŐTT FÉRFI ÉS NŐ, AKIKET AZ EGYHÁZ NEM TILT EGYMÁSTÓL VALAMILYEN MÓDON.
  • FORMÁJA: HÁZASSÁGI SZÁNDÉK KINYILVÁNÍTÁSA A ISTEN ÉS AZ ANYASZENTEGYHÁZ SZÍNE ELŐTT - XY, ÉN FELESÉGÜL VESZLEK/MEGYEK HOZZÁD.

 

RELIGIO-PORTAL

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123