LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Szent Teréz-templom

<<VISSZA-BUDAPEST

Avilai Szent Teréz-templom (Budapest) | Miserend

1801-ben indul meg Kasselik Fidél tervei alapján a templom építése a Szentlélek tiszteletére. 1809-re az építmény már használhatóvá válik. A belső kialakítás Pollack Mihály terve alapján történik 1824–31 között. A toronysisak Ybl Miklós alkotása (1871). Rudnay Sándor hercegprímás rendeletére 1822-ben a műemlék templom (1215 m2) titulusát Avilai Szent Terézre változtatják.
1888. október 24-én renoválás után Simor János hercegprímás ismét megáldja a templomot. – 1962-ben a tetőszerkezet súlyosan megsérül, ezért a templom mindkét oldalán négy-négy betonoszlopot építettek a falba és arra betongyűrűt helyeztek, amin a tetőszerkezet áll. A belső felújítás 1972–1982 között történt. A templom 4 évre ütemezett külső felújítása 1997-ben kezdődött el. Ennek során az első évben elkészült a torony és a főhomlokzat helyreállítása. A templom az 1997. évi LIV. törvény alapján 15 526. törzsszám alatt II. kategóriába sorolt műemlék.
A plébánia épülete az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tulajdona. A plébánia területéből 1946. május 1-jén a Szeplőtelen Fogantatás lelkészséget (Lovag u. 9–11.) alakították ki, amely az istentiszteleteket először a VI., Lovag u. iskola tornatermében, majd a Bazilika emeleti oratóriumában végezte. A lelkészség életképtelensége miatt 1959. március 31-én megszűnt. Anyakönyveit (1946–1959) a terézvárosi plébánia őrzi.

RELOIGIO-PORTAL

 

 


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.