LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Szent György-templom

<< VISSZA - MAGYARORSZÁGI KATOLIKUS TEMPLOMOK

Megújul a Jáki templom, a munkálatok miatt 2022 tavaszáig nem látogatható |  CsodalatosMagyarorszag.hu

A jáki Szent György-templom Magyarország egyik legrégebbi építésű, a román építészeti stílus szimbolikus alkotása, mely 1220-56 között épült az ide betelepült bencés szerzetesek jóvoltából. A templomot 1256-ban szentelték fel Szent György tiszteletére. A történelem során többször súlyosan megrongálódott, helyre kellett állítani. Legnagyobb átépítési munkálatai Schulek Frigyes nevéhez kötődik, az átépítés ideje 1896-1904 közötti időszakra tehető.
A templom főbejárata többszörösen tagolt (hagymahéj-szerkezetű), melyet normann motívumok díszítenek. A fölötte lévő timpanont Jézus, az apostolok és az angyalok faragott képe díszíti. A kapu két oldalán a szoborfülkékben a gyermekét tartó Madonna és az oroszlánnal küzdő Sámson szobrai találhatók. A templom északi oldalán hármas féloszlopok, levéldíszek és állatmotívumok a főbb díszítőelemek. A szentély felé haladva az épület egyre díszesebbre vált. A kétemeletes főapszist a két alacsonyabb mellékapszis fogja közre. Az apszisokat tagoló oszlopok a főapszison levéldíszes, a mellékapszisokon sakktábladíszes főpárkányt tartanak. Az ablakok béleletét kicsi oszlopok és gömbdíszek ékesítik. Az oszlopfőkön növény-, vagy állatalakok, a főapszis ablakain pálcadíszes, illetve fűrészfogas keret látható. A földszinti részt négyes vakárkádos fülkék és bennük szobrok díszítik.
A főhajót és a mellékhajót nyolcszögű pillérek választják el egymástól, melyek minden oldalán egy egy oszlop emelkedik. Az oszlopfejeket bimbós, gyöngyös szalaggal szegett növény-, vagy sárkánydíszes oszlopfők ékesítik. A mellékhajókban indákkal, levelekkel gazdagon díszített gyámkövek viselik a boltozat súlyát. Az egykori freskók nyomai a főszentélyben és a toronyaljban láthatók. Ezek a szentélyben Szent Györgynek a sárkánnyal való harcát, a toronyaljban az alapító Jáki Nagy Mártont és kíséretét, a templom alapítását, az imádkozó alapítót és halálát ábrázolják.
A bal oldali mellékszentély oltárán álló Mária-szobor 15. századi, eredetileg a Szent Jakab-kápolna főoltárán állt. Oltárképei 18. századiak, 1705-ből valók. A sekrestyében nyolc 18. századi kép található.
A templom épületét körítőfal övezi, melynek díszes kapuján keresztül léphetünk be a templom területére.

RELIGIO-PORTAL

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123