LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Szeplőtelen Fogantatás-plébániatemplom

SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS-PLÉBÁNIATEMPLOM

 

Fóti Szeplőtelen fogantatás templom - Hetedhétország

A Fót címeremblémáját alakító négytornyos Szeplőtelen Fogantatás-plébániatemplom 1847-55 között épült a Károlyi-család megbízásából, romantikus stílusban. Tervrajzát Ybl Miklós készítette, akinek nevéhez kötődik többek között az Országház épülete is. A háromhajós épület a plébániaházzal és az iskolával azonos stílusban épült.
Maga a templom kis dombon áll, hozzá áttört korláttal szegélyezett feljáró vezet. A főbejárat két oldalán Szent László és Szent István király szobra látható, a két torony között pedig egy faragott, indás kiemelkedésen áll Anton Frenkorn, horganyból öntött Szent Immaculata-szobra. A két király szobra egyébként Hans Gasser kézmunkáját dicséri. A templom két homlokzati tornyán négy-négy fiatorony emelkedik, ugyanígy a négyzeti toronypáron is. A kapubejárat felett egy félköríves timpanonon látható: A háromkirályok hódolata Mária előtt című Hans Gasser-mű. A főhajót kazettás síkmennyezet fedi, az oltárfreskót Hans Blaas festette, mely a Szeplőtelen fogantatást ábrázolja. Az angyalszobrok, amelyek az oltár két oldalán állnak, szintén Hans Blaas munkái.
A szentély jobb oldalán, a sekrestye kriptába vezető ajtó felett a Károlyi-család címere függ. A mfőhomlokzaton található rózsaablak késő román sítlusban készült, küllős szerkezetű, gazdagon díszített faragott ablak.

NÉHÁNY KÉP A TEMPLOM EGYES RÉSZEIRŐL

 1. KÉP: FIATORNYOK A FŐHOMLOKZATI TORNYOKON 

Bemutatjuk a Szeplőtelen Fogantatás templomot - FÓTINFO

2. KÉP: SZŰZANYA-SZOBOR A KÉT FŐTORONY KÖZT. A SZOBOR 3 MÉTER MAGAS.

MINDEN, AMI MAGYAR - A Fóti Római Katolikus templom

3. KÉP: RÓZSAABLAK A FŐHOMLOKZATON

Bemutatjuk a Szeplőtelen Fogantatás templomot - FÓTINFO

4. KÉP: SZENT KIRÁLYOK SZOBRA A FŐBEJÁRAT KÉT OLDALÁN

Szeplőtelen fogantatás-templom királyszobrai – Köztérkép

 

RELIGIO-PORTAL

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123