LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Szent György templom

<< VISSZA - ESZTERGOM

Szent György-templom (Esztergom) | Miserend

A ma álló templom elődje, a Szent György prépostsági templom a török elleni harcokban semmisült meg. Az 1732. évi visitatio canonica szerint az épület alapjai még mindig álltak. A mai templomot a középkori romok anyagának felhasználásával (Sóvári) Kellió Miklós kanonok kezdte építtetni 1731-ben, de gróf Csáky Miklós esztergomi érsek fejezte be 1755-ben. Ekkor még csak évente egyszer mondtak szentmisét a körmenetek alkalmával. 1785-ben Draveczky Ferenc kanonok, szentgyörgymezei prépost költségén felújították. Batthyány József 1796-ban vásárolta meg a templom előtti házat, amit 1800-ban nyilvánították plébániának. A templomtornyot 1836-ban újjáépítették, a mellékoltárok 1841-ben készültek, 1856-ban ismét felújították, 1881-ben pedig új toronysisakot is kapott Simor János jóvoltából. A plébánia területén Simor árvaházat, óvodát, iskolát is alapított. 1900-ban megint renoválták a templomot. 1916. április 16-án négy harangját és a lélekharangot rekvirálta a hadsereg ágyúöntési célzattal.
Az egyhajós barokk templom a városrész „főterén”, a 48-as téren szabadon álló épület. Kétszakaszos hajója csehsüveg boltozatú, a szentély szintén csehsüveg boltozattal és félkupolával fedett. Ajtaja felett egy félköríves fülkében, Szent József szobra áll. A bejárati oldalon áll a falazott orgonakarzat. A torony a homlokzatából kiugró, pilaszterekkel tagolt. Mára az 1883-ból származó falfestésnek csak töredékei látszanak. Ezeket Jakobey Károly, Szirmai Antal és Glötz Ágoston készítették. Az oltár Horváth Antal asztalos és Neumayer Károly keze munkáját dicséri ugyanabból az évből. A templom mellett van a város egyetlen második világháborús emlékműve, rajta a szentgyörgymezei áldozatok nevével.

RELIGIO-PORTAL