LEGFRISSEBB VIDEÓK

 
 
 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  IMGBOX
Design Prekambrium
Design téma CISZTERCI APÁTSÁG, BÉLAPÁTFALVA

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Archívum
Friss bejegyzések
 
Szent Család templom

<<  VISSZA - DEBRECEN

Szent Család Plébánia

A hívő közösség magja, a Szent Anna Plébánia Szoboszlói úti (iskola) miséző helyéből nőtt ki. A rendszerváltás után (1991) ingatlan-csere folytán ez a misézőhely, áttevõdött a Tócóskertbe, Szent Család Kápolna néven. A kápolna 1996 őszén lelkészséggé alakult. A kápolna első kinevezett lelkésze (Fodor András püspöki helynök) kapta a feladatot, hogy a lakótelep számára templomot építsen. A 96 őszén meghirdetett pályázatra négy terv érkezett. Közülük Kőszeghy Attila tervei tetszettek leginkább a hívő közösségnek. 1997 tavaszán megkezdődött a templom építése. Az organikus építészeti stílus feladta a leckét a nyertes vállalkozónak. Végül a vállalkozó (Nagy Zsolt) édesapja, Nagy József fejezte be a munkát 1998. augusztus 15-re. Nagyboldogasszony ünnepén, Bosák Nándor megyéspüspök felszentelte a Szent Család tiszteletére épített templomot és megalapította a Szent Család Plébániát.
A templom reggel 6 órától este 7 óráig folyamatosan nyitva van.
A templomkertben, a lakótelepi családok nagy örömére egy kis játszótér is készült. A templom formája és belső kialakítása mellett, így a környezete is családias.