BővíteniSzentek közössége-modul: Szent Ágoston, Alix Fjodorovna cárné
BefejezniSzerzetesrendek-modul
ElkészíteniAdventi design
BefejezniRómai Katolikus Vallás-modul

 

 

Indulás 2013. 08. 02.
Szerkesztő Prekambrium
Téma Vallás
Tárhely G-Portal,  Flaunt
Design Prekambrium
Design téma Cathedral of Szeged

Figyelmeztetés!

Az oldal az egyéb VILÁGVALLÁSOKKAL, VALLÁSI IRÁNYZATOKKAL FOGLALKOZIK, de nem áll kapcsolatban semmilyen vallási felekezettel, plébániával vagy azok vezetőivel. AZ ITT TALÁLHATÓ ANYAGOK SAJÁT TANULMÁNYOKBÓL, PAP-ISMERŐSEIMMEL VALÓ PÁRBESZÉDEK ALAPJÁN, ILLETVE KÜLÖNBÖZŐ INTERNETES FORRÁSOKBÓL KERÜLTEK A MODULOKBA, mindezt saját szavakkal átformálva, épp ezért más, vallással foglalkozó oldalak számára elvinni és sajátodként feltüntetni SZIGORÚAN TILOS!

 
Indulás: 2013-08-02
 
Frissítések
Friss bejegyzések
2023.05.25. 08:00
2023.04.28. 13:33
2023.04.19. 16:10
 
Szűzanya-jelenések

 << VISSZA - RELIGIO

Ezek alatt a jelenések alatt olyan állítólagos eseményeket értünk, melyek szerint ténylegesen megjelent a Szűzanya a hozzá imádkozó, általában katolikus vallású személyeknek és beszélt is velük. Ezeknek a jelenéseknek voltaképpen az a sajátosságuk, hogy azokon a településeken, városokban Mária-kegyhelyeket létesítettek. Érdekességük, hogy Mária a látnokoknak csak egy kis időre jelent meg, ezzel imára buzdítva azt az illetőt, aki előtt láthatóvá vált. A János apostol így ír a Bibliában a neki megjelenő Máriáról: Öltözete a Nap, lába alatt a Hold, feje fölött tizenkét csillagből korona (Jel 12, 1). Ugyan az apostol nem egyértelműsíti, hogy valóban Jézus anyját látta, mégis azt vallotta olyan fiúgyermeket szült, akinek az egész világ fölött hatalma van, és ő fogja az Úr trónjához vezetni a lelkeket haláluk óráján.

MEGJELENÉSEK DÁTUMA ÉS HELYEI - KÜLFÖLDI VONATKOZÁSBAN

1251: CAMBRIDGE (Anglia)
1531: VILLA GUADALUPE Mexikó)
1579: KAZANY (Oroszország)
1600-as évek eleje: SILUVA (Litvánia)
1664: LAUS (Franciaország)
1747: SUYAPA (Honduras)
1830: PÁRIZS
1846: LA SALATTE (Franciaország)
1858L LOURDES (Franciaország)
1859: CHAMPION (USA)
1871: PONTMAIN (Franciaország)
1877: DIETTRICHSWALDE (Poroszország)
1849: KNOCK (Írország)
1917: FÁTIMA (Portugália)
1932: BEAURAING (Belgium)
1933: BANNEUX (Belgium)
1940-96: GRIGENTI (Málta)
1945-59: AMSZTERDAM (Hollandia)
1947: TRE FONTANE (Franciaország)
1953: SIRACUSA (Olaszország)
1968-71: ZEITOUN (Egyiptom)
1973: AKITA (Japán)
1981: MEĐUGORJE (Bosznia-Hercegovina)
1982-88: KIBEHÓ (Ruanda)
1990-95: LITMANOVÁ (Szlovákia)
2002: NYIZSNYEJE BOLONTOJE (Ukrajna)
2009: WARRAQ AL-HADAR (Giza, Egyiptom)

 

MÁRIA-JELENÉSEK DÁTUMA ÉS HELYEI - MAGYARORSZÁGI VISZONLYATBAN

1687: MÁRIAGYÜD
1696, 1715, 1905: MÁRIAPÓCS
1714: MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚT
1717: SAJÓPÁLFALA
1759: MÁRIABESNYŐ
1740: MÁRIAKÉMÉND
1838: HERCEGSZÁNTÓ
1885: DÖMÖS
1947: FALLÓSKÚT

Természetesen a fentiekben felsorolt Mária-kegyhelyek többségét az egyház egyértelműen nem fogadta el a Szűzanya-jelenések helyéül, noha biztos alapokon nyugszik Mária megjelenésének mibenléte, ugyanis szemtanúk bizonyítják ezt. A felsoroltak közül Međugorje az egyik világiszonylatban elfogadott kegyhely, mely településre mindmáig két vallási ideológiát követve zarándokolnak el évről évre hívő emberek, hogy tiszteletüket tegyék a Szűzanya előtt. Međugorjéban található a Jelenések-hegye is, ahol nagyhéten szoktak keresztutat járni a hívek. Sajnos az itteni jelenést, amelyről két fiatal nyilatkozott, nem fogadta el a Katolikus Egyház.
Ugyanígy a Magyarországon található Mátraverebély-Szentkút, Fallóskút, Sajópálfala, Máriakéménd és Dömös községek Mária-jelenéseit sem voltak hajlandók elfogadni, pedig itt is szemtanúk támasztják alá, hogy ezeken a teleüpléseken a Szűzanya megjelent.

RELIGIO-PORTAL

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.